Azt hiszem, nyugodt szívvel elmondhatom, hogy igen jó dolgom van. Van egy gyönyörű, okos, ügyes kisfiam, és élmény vele itthon lenni. Büszke vagyok Rád, Picikém, és örülök, hogy mások is szeretnek Veled lenni, mint a Mamik, Papik, Dédik, Mesi, Edó, András, Babuci…

Remélem, egyszer majd rájössz, hogy szeretem – lehetőség szerint  - mindig objektíven nézni a dolgokat (anyaként ez egyre nehezebb!:)) Szóval igen, vannak, akik ilyen idősen már majdnem mindent esznek, szépen beállt a napirendjük, egyedül elalszanak, éjjel ébredés nélkül alszanak…. Nálunk ez nem ilyen egyszerű!  Karácsonykor már etted a zöldségeket husival, most megint két kiskanál gyümölcsért is harcolni kell. Nem tudom, hogy egy rossz élmény, vagy a betegség miatt „léptünk ide vissza”. Nem baj, majd ezzel is megbirkózunk. Kicsit már kezdtem aggódni, hogy ez így nem jó, nem egészséges, és próbáltam volna mindenképp az én általam jónak talált napirendet, étrendet rád erőltetni, de aztán rájöttem, hogy a helyzet annyira nem vészes, hogy erőszakot alkalmazzunk. Örüljünk, hogy tudsz szopizni (lehet, hogy ez is közrejátszott abban, hogy a betegséget gyorsan leküzdötted), persze nem adom fel, már teszem is fel főzni a husit, finom leveske lesz vacsorára:)

Igen, az éjszakai kelések sem könnyűek, és sokszor az esti altatás is nehéz, de aztán megmagyarázzuk (mentve Téged, és nem kevésbé minket, szülőket), hogy a nyűgös pillanatokat a hasfájás, fogfájás, időjárás, esetleg a fáradtság okozzák. Persze próbálunk vigasztalni, összeszedjük erőnket és megpróbáljuk megadni Neked a lehető legtöbbet, legjobbat, ami tőlünk telik.

Aztán jön egy könnyű, derűs nap, tele mosollyal, amikor az ember azt hiszi, hogy már lassan egy éve nyaral!